A számos migrációs hullám eredményeként Polinézia benépesedése több tízezer év során ment végbe. Francia Polinézián belül a Marquesas szigetcsoport szigetei adtak először otthont a bevándorlóknak, míg a 15. században a migráció befejeződött. A híres portugál hajós, Magellán volt az első, aki 1520-ban kikötött a Tuamotu szigeteki Puka Puka-nál (ugyanilyen nevű szigetet a Cook szigetcsoportban is találunk!). Ezután spanyol és holland hajósok fedeztek fel több, szintén Tuamotu szigetcsoportbeli szigetet, míg végre az angol Samuel Wallis felfedezte Tahitit 1767-ben, akit egy évvel később követett a francia Bouganville, majd 1769-ben Cook kapitány.

A Londoni Misszionárius Társaság a hittérítés mellett komoly gazdasági fejlődést vitt végbe Tahitin. A szigetcsoport fontos stratégiai helyzete miatt a brittek és franciák évtizedeken keresztül vetélkedtek a szigetcsoport feletti uralom megszerzéséért, míg Franciaország 1842-ben hivatalosan kihirdette a szigetcsoport feletti protektorátust, majd V. Pomare királlyal folytatott tárgyalások eredményeképpen a szigetcsoportot 1880-ban Franciaországhoz csatolták.

A II. Világháború után a szigetcsoport hivatalos elnevezése Tengerentúli Terület lett, majd 1984-ben belső autonómiát kapott saját kormánnyal és elnökkel. A hatvanas években látványos fejlődés ment végbe, melyben nem kis szerepet játszott a nukleáris kisérletek beindítása a Gambier szigetcsoporton. A 90-es évek közepén felújított nukleáris kísérletek a nemzetközi felháborodáson kívül a bennszülött lakosságot nagyon felzaklatta. Egyre erősebbek lettek a függetlenségi törekvések, megalakult az első helyi politikai párt.

Mindezek ellenére a 21. század első éveiben hihetetlen nagy fejlődés tapasztalható Tahitin, melynek forrása csupán kis mértékben "hazai" eredetű, a támogatás különféle csatornákon keresztül Európából érkezik.