Számtalan esetben előfordul, hogy a kagyló a beültetés utáni hónapokban kilöki magából a nucleust. Amennyiben ez nyilvánvaló, a kagylót kiveszik, hiszen jelenléte akkor már felesleges. Ha viszont továbbra is ott marad, egy különleges gyöngyfajta, az un. KESHI jöhet létre. Ennek magja nincs, tehát az egész keresztmetszetében nacréből, azaz gyöngyházanyagból áll. Formája teljesen szabálytalan, tehát barokk, árát mindig az adott kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg.

Korábban már említettem, hogy milyen nagy jelentősége van a kagylók rendszeres tisztításának. Ugyanis többféle parazita rátelepedhet a kagylóra, melynek héját aránylag rövid idő alatt átfúrja. Mi történik ilyenkor a kagyló belsejében? A hámszövet gyorsan "működésbe lép" és a behatolás helyén folyamatosan nacré rétegeket választ ki, mely egy idő után akár egy 10mm-es kis dudort is elérhet. Ha ezt a természetes képződményt később kivágjuk a kagylóból, egy un. BLISTER-gyöngyöt kapunk.

A BLISTER-gyönggyel kapcsolatosan elég sokszor félreértéseket találunk a nemzetközi irodalomban amikor azt olvassuk és halljuk, hogy ez tenyésztéssel is létrehozható. Ez így igaz, csak akkor már nem BLISTER-gyöngynek, hanem MABÉ-nak nevezzük.

 

Mi is akkor a MABÉ? Azokat a kagylókat, melyek nem teljesen egészségesek, vagy az első beültetés után nem jött bennük létre szép, kerek gyöngy, felhasználjuk MABÉ beültetésre. A beültető egy domború kis műanyagdarabot helyez a kagyló peremétől 10-15 mm-re a hámszövet alá, majd a kagyló visszakerül a helyére, a lagunába. Egy év eltelte után kb. 1mm-es nacré-réteg képződik a műanyagon. Ezt a részt kivágják, a műanyagről óvatosan leveszik majd epoxigyantával kitöltik. Ezután egy síkbacsiszolt kagylódarabkát ráhelyeznek és 15-20 percig állni hagyják, amíg megköt. Körbecsiszolás után a MABÉ kész a befoglalásra.