Legalábbis ami a Tahiti és egyéb gyöngyöket illeti. Erre csak akkor jövünk rá, ha nagyon sokat foglalkozunk vele. Egy ismerősöm mesélte, hogy egy jó nevű frankfurti ékszerboltban felfedezett egy 13 milliméteres gyöngyökből álló Tahiti gyöngysort és nem akart hinni a szemének, teljesen egyszínűek voltak. Rákérdezett az eladóra, aki közölte, hogy igen, ez festett. És ebben nincs is semmi gond, hiszen akár az izotópos, ezüstnitrátos, vagy egyéb színezési eljárások megengedettek, melyeket számos kínai üzemben évtizedek óta folytatnak. Csak éppen az ilyen gyöngyök ára "valamivel" olcsóbb a természetes színűnél és nyilvánvalóan a színezés tényét illik közölni. Előfordul, hogy elfelejtik. Egy másik ismerősöm meséli boldogan, hogy Hong Kongban 1.000 US-dollárért vásárolt egy szép, csillogó Tahiti gyöngysort. Szomorúságára kiderült, hogy nem gyöngysort vett, hanem egy színezett un. MOP (mother-of-pearl, azaz gyöngykagyló)-sort, mely 1-2 méteres távolságból megtévesztően hasonlít a legcsillogóbb zöldes vagy szürkés Tahiti gyöngyre. Ha ilyen kétség merül fel, a legegyszerűbb az un. harapásos teszt (amennyiben az eladó megengedi): a gyöngyöt az alsó fogunkhoz dörzsöljük a fogra merőlegesen. Gyöngy esetében érdes felületet, míg imitáció esetében teljesen sima felületet fogunk érezni.

A dobozban lévő két "gyöngy" hideg magas fényével elüt a körülötte lévő kiváló minőségű Tahiti gyöngyöktől. Ha nem tesszük ezeket egymás mellé, a megkülönböztetés csak a szakember számára nem jelent problémát. A világosabb zöld szín, a Tahiti gyöngyöknél is létezik. Tehát így néz ki egy szép gyöngy, ami nem gyöngy, hanem egy kagylóból csiszolták ki szép kerekre, a színét pedig az említett technikákkal megváltoztatták : kiskereskedelmi ára 15-20 USD.

Az ékszerek, ezüsttárgyak, gyémántok, gyöngyök és drágakövek nemzetközi szövetsége (CIBJO) 1998-ban határozta meg a hivatalos elnevezést: Természetes színű Tahiti tenyésztett gyöngy, mely kifejezést - amennyiben a valóságnak megfelel- javasolt az ékszerhez mellékelt igazoláson (certificate) az egyéb adatok mellett feltüntetni.